Amióta csak az eszemet tudom, mindig is azon gondolkoztam, hogy ki is vagyok én és miért élek, mi célból? Istenben nem hittem, sem a szüleim, sem senki más a környezetemben. 12 éves koromban a szomszédságunkba költözött egy nyugalmazott lelkész és a felesége, a Klári néni. Neki is volt kutyája, nekem is volt, így együtt sétáltattuk a kutyáinkat. Rögtön megkedveltem és észrevettem, hogy Ő más, mint a többi idős hölgy. Elmondta nekem, hogy hisz Istenben, de engem nem érdekelt a téma. Közöltem is Vele, hogy szerintem ezekben a mesékben csak az öregek hisznek és a betegek és a gyengék. Viszont szerettem Vele lenni, jó volt Vele beszélgetni. Nem adta fel, elkezdett imádkozni Értem, minden nap, éveken keresztül. 17 éves voltam, amikor az én hibámból elpusztult a kutyám. Az a kutya olyan volt nekem, mintha a gyermekem lett volna. Nagyon szerettem. Rettenetesen fájt az elvesztése. Azon gondolkoztam, hogy hol lehet a lelke? Oda jutottam a gondolataimban, hogy ha van Menyország és ha a kutyám ott van, akkor én is oda akarok kerülni. Sokaknak ez biztosan furcsán hangzik, hogy egy kutya elvesztése késztessen arra, hogy elgondolkozzon azon, hogy mi lesz tovább, de nálam ez így volt. Isten útjai az ember számára sokszor kifürkészhetetlenek. Később elkerültem a főiskolára. Akkor szakítottam az akkori barátommal, akivel 2 évig voltunk együtt , s annyira megviselt az, hogy ilyen fájdalmat okoztam Neki, hogy mélységes depresszióba kerültem. Hiába lett új barátom, mégis üresség volt bennem. Minden áron meg akartam találni az igazi örömet, békességet és szeretetet. Nem találtam. A depresszióm körülbelül fél évig tartott. Akkor eldöntöttem magamban, hogy ha még egy ilyen időszak lesz az életemben, akkor meg fogom magamat ölni. Még abban az évben, 1990-ben, karácsonykor leadták a tévében Zefirelli rendezésében a Názáreti Jézus c. 4 részes filmet. Engem ez a film nem érdekelt és nem is akartam megnézni. Mérgelődtem magamban, hogy miért adnak karácsonykor ilyen unalmas filmet? Az első részt nem is néztem meg. A másodiknál viszon leragadtam és megragadott az, amit láttam. Amikor véget ért a 4. rész, én elhittem, hogy Jézus élt, meghalt és feltámadott. Azt akkor még nem tudtam, hogy most is él és hogy nekem lehet Vele kapcsolatom. Kérdezgettem az embereket, hogy mondjanak valamit nekem Jézusról, de nem nagyon tudtak mit mondani. Elkezdtem olvasni a Bibliát, de nem igazán értettem, így abba is hagytam. Később a Klári néni adott két kis könyvecskét, hogy olvassam el őket. Két csodálatos történetet két lány megtéréséről. Elolvastam őket. Abban az időben el kellett mennem gyakorlatra egy faluba. Ültem a buszon, csúnya szürke volt az idő, én pedig egyedül éreztem magamat. Hirtelen az a gondolat jött elém, hogy bárhová is menjek, Isten velem lesz mindenhol. Ez csodálatosan megnyugtatott és már nem éreztem magam egyedül, mert nem is voltam egyedül. Úgy gondoltam, hogy elmegyek templomba hálát adni az Úrnak, hogy megismerhettem Őt és hogy most már tudhatom, hogy a szeretet, a boldogság és az öröm Ő maga és nem kell tovább keresnem. Mivel katolikusnak lettem megkeresztelve, így elmentem az ottani katolikus templomba. Majdnem sírtam, amikor kijöttem. Egy nagyon ijesztő, személytelen Istenről prédikált a pap. Sajnos képmutatást láttam felsőfokon. El is határoztam, hogy soha többé nem megyek templomba, mert az én Istenem nem ilyen. A hugom akkoriban kezdett el járni bibliakörre és hívott engem is ,hogy menjek el vele a református bibliakörre, Komáromba . Rendben, mondtam én: bibliakör jöhet, templom nem. Kézen fogtam a barátnőmet és elmentünk bibliakörre. Nagyon jó volt. A lelkész kezet fogott velünk és olyan szivélyesen üdvözölt. Tetszett, hogy saját szavaival imádkozott. De jó- gondoltam magmban - akkor én is jól csinálom. Elmentem templomba is és tetszett az, amit ott láttam, hallottam. Elkezdtem újra olvasni a Bibliát, imádkoztam, bibliakörre jártam és mindenkinek elmondtam, hogy milyen boldog vagyok Istennel. Egy napon, amikor éppen arról lelkendeztem egy lánynak, hogy milyen boldog vagyok, a lány visszakérdezett: Te meg vagy térve? Volt Neki egy hívő ismerőse, Aki azt mondta Neki, hogy meg kell térni. Fogalmam sem volt róla, hogy az mit jelent, így csak habogtam. Bibliakörön meg is kérdeztem, hogy : Mi az a megtérés? Elmondták, hogy az, amikor valaki látja a bűneit, fájnak neki azok és bűnbánattal az Úr elé viszi őket és kéri a bűnbocsánatot és meg is kapja.
Én addig nem láttam a bűneimet, de egyszerre csak csőstül jöttek. Annyi volt belőlük, hogy úgy éreztem, hogy nem bírom el őket. Volt egy bűnöm, amit nem tudtam letenni /házasság előtti szex/. Minden nap elkövettem, este megvallottam, aztán másnap újra és újra. Már teljesen boldogtalan voltam emiatt. Tudtam, hogy meg kell térnem, akartam is, csak féltem, hogy mi lesz utána. Úgy gondoltam, hogy majd valahogy megtisztulok, aztán úgy állok majd az Úr elé. Milyen badar elképzelés:) Később adott az Úr egy álmot, amelyben meghaltam. Valaki odajött hozzám, megfogta a kezemet és odavezetett egy óriási ajtóhoz, amely résnyire volt nyitva. Óriási fény volt odabenn. Azt mondta nekem az a valaki, hogy : „Készülj Istened elé!” /ez az Ige benne van a Bibliában, akkor én még nem tudtam/. Nagyon megrémültem, mert tudtam, hogy nem vagyok még megtérve és hiába ismerem az én Uramat, hiába járok minden alkalomra, hiába imádkozom, olvasom a Bibliát, akkor is a pokolba fogok jutni, mert nincsenek még elrendezve a bűneim. Felébredtem és nagyon örültem, hogy nem "élesben" ment a dolog. Akkor már nagyon szenvedtem a bűneimtől, kb. 100 kg volt a vállamon. Néhány hónap múlva beszélgettem az egyik hívő fiúval Nyitrán az internátuson. Rögtön nekem szegezte a kérdést: - Andrea, én nem tudom, hogy hogyan beszélgessek Veled, meg vagy Te térve?
- Mondd el, hogy Te hogyan tértél meg és akkor megmondom, hogy meg vagyok-e térve /természetesen tudtam, hogy nem vagyok még megtérve, csak büszke voltam bevallani/-kértem Őt . Elmondta, hogy leborult az Úr elé és kérte a bűnbocsánatot.
- Még ma este megteszem- mondtam Neki és magamnak is és komolyan is gondoltam. Bementem a szobába és reszketve az ágyamban ülve soroltam az Úrnak a bűneimet, amelyek akkor elémjöttek. Aztán odaértem a "kedvenc" bűnömhöz és megálltam. Hirtelen az a gondolat jött elém, hogy: „Úr Jézus, ha volt hatalmad arra, hogy feltámadj a halálból, márpedig volt, akkor arra is van hatalmad, hogy engem megtarts. Ámen” Megtörtént a csoda. Nem tudom leírni, hogy mit éreztem akkor, de hogy a 100 kg lement rólam, az biztos. Majdnem elszálltam boldogságomban. Tudtam, hogy Jézus elfogadott engem. Belépett a szobába a szobatársnőm. Én ott ültem a sötétben, közben pedig nagyobb világosságban nem is lehettem volna.
-Hát Te mit csinálsz itt a sötétben? – kérdezte. Elmondtam Neki. Nem értett semmit sem. Akkor még nem tudtam, hogy nem csak a bűnöket kell átadni az Úrnak, hanem az akaratot is. A szív "trónjára" kell ültetni az Urat, ha ez nem történik meg, akkor az ördög visszajön és ha azt látja, hogy még mindig én ülök a "trónon", akkor könnyűszerrel újra megkötöz a bűnökkel. Fél év telt el. Természetesen visszaestem a bűnömbe, de már nagyon fájt, elviselhetetlenül. Húsvétkor egy prédikációban hallottam, hogy jaj annak, aki újra vétkezik, jobb annak, ha meg sem ismerte volna az Urat. Ez eltalált. Nem tudtam elmenekülni. Hála az Úrnak. A következő hét rettenetesen nehéz volt. Nagyon sokat harcoltam a lelkemben, támadott a sátán nagyon durván, de mindig azt válaszoltam, hogy Jézus Nevében távozzon tőlem és én az Urat akarom. Nehéz volt mindent átadni, de nagyon akartam az Urat, mindennél jobban.
-Ha mindent elvesztek is, akkor is akarlak Jézus Téged- mondtam Neki. Csütörtökről péntekre álmot láttam, vízióm volt arról, hogy a pokolban vagyok. Nem emlékszem részletekre, csak arra, hogy a lelkem hihetetlenül szenvedett. Nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Egyedül arra emlékszem, hogy teljes erőből azt énekeltem, hogy „Krisztus az én Uram, Krisztus az én Uram, mindenre van erőm a Krisztusban”. Azon az éjjelen még azt is álmodtam, hogy mentem a széles úton és előttem volt egy keskeny út. Annyira keskeny volt az az út, hogy alig fért el rajta a lábam. Nagyon kellett vigyáznom minden léptemre. Otthagytam azt az embert, akivel voltam és aki nem akarta, hogy rátérjek az útra és egyedül indultam el a keskeny úton. A végén beértem a templomba, ahol énekeltek és az egyik asszony szólt, hogy üljek mellé. Megtettem. Teljesen nyilvánvaló volt a számomra, hogy ez mit jelent. Semmi és senki nem tud engem visszatartani attól, hogy rálépjek a keskeny útra és hogy végig is menjek rajta. Mikor felébredtem, úgy éreztem magamat, mint akin átment az úthenger. -Jaj, mi volt ez? - kérdeztem magamtól - hát ezt nem szeretném még egyszer átélni- mondtam magamnak, mármint azt a részét nem szerettem volna még egyszer átélni, amikor a pokolban voltam. Aznap hazautaztam Komáromba. Nem találtam a helyemet. Este átmentem a Klári nénihez. Elmondtam Neki töviről-hegyére az elmúlt 1-1,5 évet. Imádkoztunk, hálát adtunk mindenért az Úrnak. Olyan tiszta volt ott a levegő, hogy szinte meg lehetett fogni. Nyilvánvalóan az Úr volt ott köztünk az Ő Szent Lelke által. Az imádság után tudtam, éreztem, hogy készen vagyok, újjászült az Úr. Az Úré vagyok. Már soha senki nem tud Tőle elszakítani. Csodálatos volt. Olyan jó az Úr, megadta a Klári néninek, hogy 8 év hűséges imádkozás után láthassa, hogyan születik újjá a lelki unokája. Az Úr betöltött az Ő Szent Lelkével. Rengeteg dolog történt velem azóta. Sok csodálatos dolgot éltem át Vele, sok harcot, gondot, de itt vagyok és tudom, hogy a legjobb még vár rám, a Menny. Ámen
Én addig nem láttam a bűneimet, de egyszerre csak csőstül jöttek. Annyi volt belőlük, hogy úgy éreztem, hogy nem bírom el őket. Volt egy bűnöm, amit nem tudtam letenni /házasság előtti szex/. Minden nap elkövettem, este megvallottam, aztán másnap újra és újra. Már teljesen boldogtalan voltam emiatt. Tudtam, hogy meg kell térnem, akartam is, csak féltem, hogy mi lesz utána. Úgy gondoltam, hogy majd valahogy megtisztulok, aztán úgy állok majd az Úr elé. Milyen badar elképzelés:) Később adott az Úr egy álmot, amelyben meghaltam. Valaki odajött hozzám, megfogta a kezemet és odavezetett egy óriási ajtóhoz, amely résnyire volt nyitva. Óriási fény volt odabenn. Azt mondta nekem az a valaki, hogy : „Készülj Istened elé!” /ez az Ige benne van a Bibliában, akkor én még nem tudtam/. Nagyon megrémültem, mert tudtam, hogy nem vagyok még megtérve és hiába ismerem az én Uramat, hiába járok minden alkalomra, hiába imádkozom, olvasom a Bibliát, akkor is a pokolba fogok jutni, mert nincsenek még elrendezve a bűneim. Felébredtem és nagyon örültem, hogy nem "élesben" ment a dolog. Akkor már nagyon szenvedtem a bűneimtől, kb. 100 kg volt a vállamon. Néhány hónap múlva beszélgettem az egyik hívő fiúval Nyitrán az internátuson. Rögtön nekem szegezte a kérdést: - Andrea, én nem tudom, hogy hogyan beszélgessek Veled, meg vagy Te térve?
- Mondd el, hogy Te hogyan tértél meg és akkor megmondom, hogy meg vagyok-e térve /természetesen tudtam, hogy nem vagyok még megtérve, csak büszke voltam bevallani/-kértem Őt . Elmondta, hogy leborult az Úr elé és kérte a bűnbocsánatot.
- Még ma este megteszem- mondtam Neki és magamnak is és komolyan is gondoltam. Bementem a szobába és reszketve az ágyamban ülve soroltam az Úrnak a bűneimet, amelyek akkor elémjöttek. Aztán odaértem a "kedvenc" bűnömhöz és megálltam. Hirtelen az a gondolat jött elém, hogy: „Úr Jézus, ha volt hatalmad arra, hogy feltámadj a halálból, márpedig volt, akkor arra is van hatalmad, hogy engem megtarts. Ámen” Megtörtént a csoda. Nem tudom leírni, hogy mit éreztem akkor, de hogy a 100 kg lement rólam, az biztos. Majdnem elszálltam boldogságomban. Tudtam, hogy Jézus elfogadott engem. Belépett a szobába a szobatársnőm. Én ott ültem a sötétben, közben pedig nagyobb világosságban nem is lehettem volna.
-Hát Te mit csinálsz itt a sötétben? – kérdezte. Elmondtam Neki. Nem értett semmit sem. Akkor még nem tudtam, hogy nem csak a bűnöket kell átadni az Úrnak, hanem az akaratot is. A szív "trónjára" kell ültetni az Urat, ha ez nem történik meg, akkor az ördög visszajön és ha azt látja, hogy még mindig én ülök a "trónon", akkor könnyűszerrel újra megkötöz a bűnökkel. Fél év telt el. Természetesen visszaestem a bűnömbe, de már nagyon fájt, elviselhetetlenül. Húsvétkor egy prédikációban hallottam, hogy jaj annak, aki újra vétkezik, jobb annak, ha meg sem ismerte volna az Urat. Ez eltalált. Nem tudtam elmenekülni. Hála az Úrnak. A következő hét rettenetesen nehéz volt. Nagyon sokat harcoltam a lelkemben, támadott a sátán nagyon durván, de mindig azt válaszoltam, hogy Jézus Nevében távozzon tőlem és én az Urat akarom. Nehéz volt mindent átadni, de nagyon akartam az Urat, mindennél jobban.
-Ha mindent elvesztek is, akkor is akarlak Jézus Téged- mondtam Neki. Csütörtökről péntekre álmot láttam, vízióm volt arról, hogy a pokolban vagyok. Nem emlékszem részletekre, csak arra, hogy a lelkem hihetetlenül szenvedett. Nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Egyedül arra emlékszem, hogy teljes erőből azt énekeltem, hogy „Krisztus az én Uram, Krisztus az én Uram, mindenre van erőm a Krisztusban”. Azon az éjjelen még azt is álmodtam, hogy mentem a széles úton és előttem volt egy keskeny út. Annyira keskeny volt az az út, hogy alig fért el rajta a lábam. Nagyon kellett vigyáznom minden léptemre. Otthagytam azt az embert, akivel voltam és aki nem akarta, hogy rátérjek az útra és egyedül indultam el a keskeny úton. A végén beértem a templomba, ahol énekeltek és az egyik asszony szólt, hogy üljek mellé. Megtettem. Teljesen nyilvánvaló volt a számomra, hogy ez mit jelent. Semmi és senki nem tud engem visszatartani attól, hogy rálépjek a keskeny útra és hogy végig is menjek rajta. Mikor felébredtem, úgy éreztem magamat, mint akin átment az úthenger. -Jaj, mi volt ez? - kérdeztem magamtól - hát ezt nem szeretném még egyszer átélni- mondtam magamnak, mármint azt a részét nem szerettem volna még egyszer átélni, amikor a pokolban voltam. Aznap hazautaztam Komáromba. Nem találtam a helyemet. Este átmentem a Klári nénihez. Elmondtam Neki töviről-hegyére az elmúlt 1-1,5 évet. Imádkoztunk, hálát adtunk mindenért az Úrnak. Olyan tiszta volt ott a levegő, hogy szinte meg lehetett fogni. Nyilvánvalóan az Úr volt ott köztünk az Ő Szent Lelke által. Az imádság után tudtam, éreztem, hogy készen vagyok, újjászült az Úr. Az Úré vagyok. Már soha senki nem tud Tőle elszakítani. Csodálatos volt. Olyan jó az Úr, megadta a Klári néninek, hogy 8 év hűséges imádkozás után láthassa, hogyan születik újjá a lelki unokája. Az Úr betöltött az Ő Szent Lelkével. Rengeteg dolog történt velem azóta. Sok csodálatos dolgot éltem át Vele, sok harcot, gondot, de itt vagyok és tudom, hogy a legjobb még vár rám, a Menny. Ámen