7. Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed.
8. Akkor fejet hajta Méfibóset, és monda: Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre reá tekintettél, minemű én vagyok?" 2 Sám. 9,6-8
Dávid nagyon szerette Jonathánt. Úgy szerette Őt, mint a saját lelkét, de elveszítette Őt, mivel Jonathán meghalt egy ütközetben, fiatalon.
Dávid Jonathánért irgalmasságot akart cselekedni Saul háza népével. Kiderült, hogy Jonathánnak volt egy fia, Mefibóset, aki mindkét lábára sánta volt. Dávid nagyon megörült a hírnek és magához kérette Mefibósetet és közölte Vele, hogy az Ő asztalánál mindig lesz hely a számára.
Igen, az Úr Jézus Krisztus az Uraknak Ura, Királyoknak Királya. Irgalmasságot akar cselekedni velünk, emberekkel. Meghív magához, hogy közölje velünk a jó hírt. Aki megérti és átéli azt, hogy szüksége van az Úrra, az Ő kegyelmére és alázattal az Úrhoz jön, meghajol előtte teljes szívéből, az átéli a bűnbocsánatot és átéli az Isten irgalmát az életén és igen, ott lehet a helye a Király asztalánál, mindörökre. Itt a Földön kezdődik el (sok-sok harccal, támadással fűszerezve) és a Mennyben, az Úrnál teljesedik ki, örök harmóniában, békességben, örömben.
Aki már az Úré, az nem is tud mást kérdezni az Úrtól, mint amit Mefibóset Dávidtól: "Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre reá tekintettél, minemű én vagyok?"
De nem kell ezen gondolkozni, csak hálás szívvel elfogadni és mindent megtenni, hogy a kegyelemből ki ne essünk és meg ne bántsuk a mi Urunkat és embertársainkat, főleg ne szándékosan.
Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké. Ámen