10. Felele a Faraó: Holnapra. És monda Mózes: A mint kívánod, hogy megtudd, hogy nincs hasonló a mi Urunkhoz Istenünkhöz.
11. És eltávoznak a békák tőled, meg a te házaidtól, szolgáidtól és a te népedtől; csak a folyóvízben maradnak meg. " 2 Móz 8,9-11
Az első mondat elolvasása után úgy tűnhet, hogy Mózes úgy "ugrál", ahogy a Faraó "fütyül". Tovább olvasva viszont nyilvánvalóvá válik, hogy erről szó sincs. Mózes egyedüli Ura és parancsolója maga az Úr Isten volt . Ő volt az, Aki Mózest vezette és akinek Mózes feltétel nélkül engedelmeskedett.
Isten indításából tette azt, amit a Faraó mondott Neki, azért, hogy a Faraó megláthassa, hogy milyen hatalmas is az élő Isten.
Akkoriban a Faraót Isten leszármazottjának tekintették és amit a Faraó mondott vagy akart, az szent volt. Úgy gondolták, hogy a Faraó mindent megtehet. Az emberek meghajoltak Előtte, mint valami isten előtt.
Most nyilvánvalóvá vált, hogy ennek az uralkodónak semmi, de semmi hatalma nincs, ha az Isten nem engedi meg Neki.
Csak az Úr méltó arra, hogy meghajoljanak előtte és imádják Őt. Csak Ő az, Aki mindent megtehet és Aki sosem téved.
Az Úr igazságos és szeretettel van mindenki iránt, aki Hozzá jön alázattal. Ő nem olyan, mint a földi uralkodók vagy "sztárok", akikért milliók rajonganak teljesen alaptalanul, hiszen ezek az emberek Isten nélkül önzők és nincs igaz szeretet a szívükben. Isten a szeretet és csak az tud szeretni, akinek a szívében ott él az Úr.
Mózes és Áron nagyon alázatosak voltak és mindent az Úrért tettek, az Ő indításából. Meg voltak győződve róla, hogy az Úrnak mindenre van hatalma és erről bizonyságot is tettek. Aki ismeri és szereti az Urat, az mind tesz bizonyságot Róla valamilyen formában (sokszor szavak nélkül is). Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen