Mindig is voltak és lesznek emberek, akik démonikus befolyás alatt állnak, sőt a démonok meg is szállják őket. Ha valaki azt gondolja, hogy ma már ilyen nincs, akkor nagyon nagyot téved. Sajnos egyre több a démonikusan megterhelt ember, még a templomba járók között is.
A lelkészek zöme, sajnos, nem is tud velük mit kezdeni, mert a legtöbb esetben fel sem ismerik, hogy miről van szó és ha igen, akkor inkább elhatárolódnak, mert ahhoz, hogy egy megterhelt, megszállt ember szabaduljon, ahhoz egy olyan lelki ember kell segítsége is kellhet, akiben ott van a Szent Lélek és ajándéka van a démonok kiűzésére. Van, aki fél ettől és van, aki egyenesen azt állítja, hogy ilyen ajándék ma már nincs is.
Az Úr Jézus tudott mit kezdeni az ördöngőssel. Parancsolt a démonnak és az eltávozott. Szemmel látható változás állt be, óriási csoda történt, a sokaság csodálta az Urat.
Sajnos voltak, akik nem így cselekedtek:
"A farizeusok pedig ezt mondják vala: Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. " Máté 9,34
Az ördög szinte azonnal működésbe lépett. Igen, a farizeusok által. Olyan emberek által, akiknek az Isten Igéjét kellett volna hirdetniük, hatalommal, nem pedig ellene menni annak. Mindenkinek meg kell térnie, a lelkészeknek is. Ha nem teszik, akkor sajnos rajtuk keresztül támad a sátán a legfájdalmasabban.
Ha valami nagy dolog történik az Úrral, az Úrban, akkor azt a Sátán megtámadja és el akarja pusztítani az Isten munkáját, mivel így a hatalma veszélybe kerül. Annak, aki az Úrral van, az Úrban van, nem kell félnie, mert biztonságban van, még akkor is ha éppen börtönbe kerül. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen