Izráel népét a környező népek el akarták tiporni, meg akarták őket semmisíteni vagy legalább a szolgálatukba akarták állítani őket. Istennek más volt a terve az Ő népével és nem engedte, hogy legyőzzék őket.
Az Igében Izráel népe harcra készült. Isten tanácsát kérték és Ő azt tanácsolta nekik, hogy vessenek lest az ellenségnek és amikor az ellenség önelégülten, a győzelmet már a "zsebében" érezve kimerészkedik a biztonságot nyújtó helyéről, akkor csapjanak le rá. Megfogadták a tanácsot és győzelmet arattak.
Az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy milyen halálos veszedelemben van a lelkük. Azt sem sejtik, hogy az ördög, ahol csak tud, lest vet az emberek lelkének. Foglyul akarja ejteni őket, el akarja szakítani őket az élő Istentől és az örök élet megragadásának lehetőségétől. Ha valaki nem az élő Istenben gyökerezik, akkor esélye sincs még csak kikerülni sem ezeket a csapdákat. Az ördög felajánlja a maga "tanításait, hamis vallásait, "pozitív" energiáit, sámánok, sarlatánok szolgálatait, amelyekkel úgy el tudja fordítani az emberek lelkét az Istentől, hogy azok észre sem veszik azt és elhiszik, hogy a jó úton vannak. Ha nem vigyáznak, akkor úgy járnak, mint Izráel ellenségei az Igében.
Ha valaki az Úrban van, Őt követi, akkor is előfordulhat, hogy sikerül a Sátánnak becsapnia Őt és ideig-óráig alaposan megtépázhatja a hitét és félrevezetheti őt, de Aki az Úrhoz könyörög alázatosan, azt az Úr kihozza a bajból vagy megadja, hogy ellenállhasson, felismerhesse a sátán szándékait és kikerülhesse azokat. Ha pedig beleesett a csapdába, akkor az Úr ki tudja őt onnan is hozni.
Boldog ember az, akinek az Úr a világossága és átláthatja a sötétség gonosz cselekedeteit és az Úr Nevében ellenállhat neki és győzelmet arathat. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen