A hazugság olyan, mint egy nagyon koszos, ragacsos ruha. Rátapad az emberre és szinte megfojtja őt. Az Úr Jézus Krisztus maga az IGAZSÁG, nem tűri el a hazugságot, hiszen mi közössége van az ördögnek az Istennel? Az ördög a hazugság atyja. Aki hazudik, az az ördögnek szolgál és az ő uralmát támogatja, saját magát pedig nyomorúságban, sőt talán a lelki halálban tartva.
Isten azt mondja nekünk, hogy vessük le a hazugságot és szóljunk igazságot. Akkor tudunk igazságot szólni, ha "felvettük" magunkra az IGAZSÁGOT, az ÚR Jézus Krisztust.
Az igazság sokszor nagyon nagyon fájdalmas és sokszor az ember inkább elrejti magában, ha fáj neki valami a másik viselkedésében. Ez nem biztos, hogy jó így, mert egy idő után megkeseredéshez vezet és képmutatáshoz.
Az igazság a legrövidebb út. Ez nem jelenti azt, hogy nem jár fájdalmak nélkül.
Az ember sokszor önmagának is hazudik a lelki állapotát illetően. Isten az, aki át tudja "világítani" az embert. Igen, nagyon tud fájni, de csak így lehet szabadulni és tisztulni.
Nem kell mindig mindent kimondani, de ha mondunk valamit, az igaz legyen és ne rosszakaratból, haragból. Az Úr adjon nekünk szeretetet, bölcsességet, irgalmat, látó szemeket és füleket. Ámen
áhítat