27. Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula. " 2 Móz 12,26-27
Ha valaki az Úrban van, személyesen ismeri az Urat, akkor annak az embernek nagyon fontos, hogy beszéljen az Úrról mindenkinek, akivel csak lehetősége van. Az utcán, a munkahelyen, az üzletben, az iskolában, mindenhol. Nagyon fontos, hogy a háza népével kezdje, a gyerekeivel, az unokáival. Ha megtartja magában azt, amit az Úr a szívére helyezett, akkor az egy idő után megposhad, büdös lesz, keserű és a végén az embernek nem is lesz már mit átadnia.
Az Ige arról beszél,hogy aki az Úré, az az élő víznek a forrása lesz. Nem egy tó lesz, hanem forrás, folyam, amely átfolyik rajta és továbbmegy mások felé is.
Egyszer régen az egyik lelki összejövetelen a gyerekekről beszélgettünk. Ott én azt mondtam, hogy nekem még nincsenek (akkor még nem voltak), "csak" lelki gyermekeim. Volt ott egy nagyon-nagyon drága lelkű idős hölgy, (aki teljesen az Úrnak adta magát, nem ment férjhez sem az Úrért, pedig sokan szerették volna feleségül venni), aki rögtön rávágta, hogy az jobb.
Csodálatos dolog valakit az Úrhoz vezetni. Még csodálatosabb azt látni, hogy az illető az Úrban is marad és nem hagyja el Őt soha. Ez nagyobb öröm.
Az Igében még azt is olvashatjuk, hogy a nép meghajtotta magát az Úr előtt, leborult Előtte.
Igen, aki csak egyszer is megtapasztalja azt, hogy Ki is az Úr és hogy milyen nagy megtiszteltetés az, hogy az Úrhoz mehetünk, Hozzá tartozhatunk és Ő hajlandó közösséget vállalni velünk, akkor az az ember nem is tud mást tenni, mint leborulva imádni Őt. Ő valóban méltó rá. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen