Igen, ez valóban igaz. Nincs a Földön olyan ember, aki ne csüggedne el valami miatt és akinek ne lenne szüksége arra, hogy Valaki megerősítse és talpra állítsa. Senki ne gondolja azt, hogy ha kereszténnyé válik, akkor már soha semmi miatt sem fog elcsüggedni. A keresztények is elcsüggednek és bizony alaposan "maguk alá tudnak esni". DE, aki valóban az Úré, az az Úrhoz fut és Tőle várja a segítséget, amely meg is érkezik a maga idejében. Lehet, hogy emberi szemmel nézve helyenként késik a segítség, de az Úr tudja, hogy minek mikor van az ideje és nem késik el.
Egy alkalommal valami miatt nagyon szomorú voltam és vigasztalhatatlanak éreztem magamat. Úgy gondoltam akkor, hogy az Ige sem tud megnyugtatni.
Aztán kaptam egy levelet, amelyben az Ésaiás próféta könyvéből volt egy hosszabb Igeszakasz. Elolvastam.
Szinte szóról szóra az volt benne leírva, ami miatt szomorú voltam és ami miatt aggódtam. Az Úr jól megszidott, hogy hogy merészelek én aggódni és félni az emberektől és az Ő reakcióitól, amikor nekem Ő az Uram és vigasztalóm? Istennek az Igéje és a feddése olyan volt a számomra, mint valami balzsam a lelkemre. Az Úr egy perc alatt megvigasztalt és újra talpra állított.
Istennek a Szava olyan csodálatos és mindenre van benne megoldás. Csak nyitott szívvel és az engedelmességre való készséggel kell azt olvasni. Utána pedig az szerint is cselekedni. Ámen
áhítat