11. Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból? " 2 Móz 3, 10-11
Igen, Isten így "dolgozik". Kijelent valami fontosat, elhív valakit a szolgálatra, megbíz valakit valami komoly dologgal és aztán látszólag nem történik semmi, talán évekig, évtizedekig. Sőt, olyan dolgok történnek, amelyek teljesen megingatják az ember hitét abban, amit az Úr kijelentett és a végén az ember eljut oda, hogy talán nem is az Úrtól volt a kijelentés, talán valamit félreértett és nem is méltó arra, hogy bármi fontosat tegyen az Úrért és az embertársaiért.
ÉS ekkor történnek a csodák.
El tudom képzelni, hogy mi játszódhatott le Mózesben. Ott állt az Úr előtt 80 évesen, öregen, talán már arra is készen állt, hogy meghaljon szépen lassan, csendben és akkor jött a "derült égből villámcsapás".
Mózes 40 évnyi pusztai lét után az összes magabiztosságát elveszítette és még csak eszébe sem jutott, hogy majd Ő fogja megmenteni a népét (hisz még beszélni sem tudott rendesen).
Látszólag az Isten akkor jön a nagy feladattal, amikor már késő és minden mindegy.
DE nem volt késő, sőt, akkor állt Mózes készen arra, hogy bármit is Rá lehessen bízni.
Amíg csak egy kicsi saját emberi erőlködés is van bennünk az Úr dolgait illetően, addig még nem állunk készen arra, hogy az Úr igazán áldott eszközei lehessünk.
Ez fájdalmas harc és nem egyik percről a másikra történik meg a "betöretés", de megéri az Úrban maradni és azt tenni, amit mond.
Az Úr tud várni és amit rajtunk keresztül akar elvégezni, azt el is végzi. Fogadjuk ezt hálás szívvel és ne lázongjunk, ne hagyjuk el az Urat, soha! Engedjünk az Úrnak, megéri! Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen