27. Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek." 1 Kor. 9,26-27
Régebben, ha valaki vezekelni akart, akkor megsanyargatta a testét, megkorbácsolta önmagát és különböző dolgokat talált ki, hogy valahogy ki tudja engesztelni az Istent, hogy Az ne haragudjon rá. Természetesen akár meg is ölhetnénk magunkat a sok bűneink elfedezésére, az sem lenne elég a bűnbocsánathoz. Csak és kizárólag az Úr Jézus Krisztus vére elegendő ahhoz, hogy az Isten "szeme" el legyen takarva és ne lássa a bűneinket. Csak annak vannak a bűnei megbocsátva, aki Krisztushoz jön, alázattal, bűnbánattal és elfogadja a bűnbocsánatot. Természetesen aztán már mindent megtesz az az illető, hogy valahogy meg ne bántsa az Urat és ne éljen vissza a kegyelemmel, szeretetből.
Mit ért akkor Pál apostol a test megsanyargatása alatt? Nem a fizikai gyötrést, hanem a test cselekedeteinek való ellenállást. A testnek kívánságai vannak (sok és bűnös kívánságai), mint a paráznaság, érzékiség, házasságtörés, hazugságok, lopások, csalások, gyilkosságok, szenvedélybetegségek,másoknak a kihasználása, irigység, büszkeség, hiúság és sorolhatnám. Ha a test nem kapja meg, amit akar, akkor szenved, kínlódik, egészen addig, amíg ki nincs elégítve. Amikor pedig ez megtörténik, akkor a lélek szenved, hiszen a bűn öl. Pál inkább hagyta a testet, a kívánságaival együtt szenvedni (természetesen ez a szenvedés alábbhagy, ha az Úr Nevében ellenáll az ember, sőt a kínlódást öröm és hála váltja fel), minthogy a Lélek kárt szenvedjen. Pál apostol nem gondolt arra sem, hogy amikor vitte az evangyéliomot az embereknek, akkor sokszor éheznie, fáznia, nélkülöznie kellett és le kellett mondania a kényelemről. DE, megérte, mert az Úr az Ő életét sok ember számára tette áldássá. Legyünk mi is áldás az Úr kezében és ne a testnek szolgáljunk! Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen