3. Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!" Jónás 4,2-3
Jónás nagyon haragudhatott Ninive lakóira. Lehet, hogy számára Ninive bűne legalább olyan nagy volt, mint Sodomáé és Gomoráé. Isten ítélete utolérte ezeket a városokat és Jónás azt gondolta, hogy Ninive sem fogja megúszni. Amikor az Isten világos parancsot adott, hogy Jónás hirdessen ítéletet, akkor Jónás tudta, hogy az Isten irgalmas és ha Ninive megtér, akkor az Isten megkönyörül rajta. Jónás ezt nem tudta elfogadni. Második szóra engedelmeskedett, de nem volt öröme abban, hogy az Isten irgalmasságot gyakorolt sok-sok ember életében. Pedig a szabadítás Jónáson keresztül történt. ÉS, Jónás mégis szomorú volt. Talán nem fogta fel, hogy minden ember bűnös és mindenkinek meg kell térnie (akkor is, ha kevésbé látszik is bűnösnek). Ha Isten nem volna kegyelmes, akkor mindenki elveszne. Ha csak egyetlen ember élne is a földön, Krisztusnak akkor is meg kellett volna halnia a kereszten, annyi bűnt fel tud egy ember is halmozni. Lehet, hogy velünk is előfordul ilyen, hogy nem értjük, hogy az Isten miért olyan kegyelmes valakivel, aki a szemünkben nagyon gonosz. DE, gondoljunk arra, hogy lehet, hogy mi is vagyunk annyira gonoszok mások szemében, hogy ők sem értik, hogy az Isten miért mentett meg bennünket, miért nem gyakorolt azonnali ítéletet rajtunk.
Az Úr nagyon türelmes volt Jónással. Beszélt Vele, elmagyarázta neki a dolgokat. Velünk is beszél az Úr. Hozzánk is irgalmas, de nem hagy teljesen büntetés nélkül. Még így is alaposan "lefaragja" az ítéletet és tényleg csak annyit enged ránkzúdulni, amennyit elbírunk és ami Hozzá hajt bennünket. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen