Isten munkálkodik az Ő gyermekeiben és munkálkodni akar általuk is. Ő az, Aki felindítja az embereket, az Övéit arra, hogy Érte és az Ő dicsőségére munkálkodjanak. Ez nagyon fontos, hogy a hívás, az indíttatás valóban az Úrtól legyen. Nem csinálhat egy ember mindent. Az Úr szépen elosztja a feladatokat. Nem lehet mindenbe belekapkodni, amiről az ember úgy gondolja, hogy az jó.
Hogy ki és mit csináljon, azt előtte az Úrtól kell megkérdeznie, ha kell, a térdein megharcolnia, mert nem mindegy, hogy ki mit csinál. Aki csak a saját elgondolása szerint cselekszik az Úr ügyében vagy legalábbis úgy gondolja, hogy az Úr ügyében, az több kárt okoz, mint hasznot. Sőt.
Aki viszont megkapta az Úrtól a választ arra nézve, hogy milyen szolgálatban akarja az Úr látni vagy akár a munkahelyével vagy más dologgal kapcsolatban, az ne tétovázzon, hanem cselekedjen.
Az Úr társakat is ad. Lehet, hogy az elején egyedül van az ember egy-egy szolgálatban, de ki kell tartani, engedelmesen és az Úr ad társakat. Ahol már ketten vagy többen összejönnek az Úr Nevében és egy akaraton vannak, ott ott van az Úr közöttük és megáldja őket, lehet az testi vagy lelki építkezés.
Az Úr adjon világosságot nekünk a döntéseink előtt, hogy az szerint tudjunk lépni, cselekedni. Áldott legyen az Úr, mindörökké. Ámen
áhítat