Ekkor monda a vén ember: Békesség néked! Mindarra, a mi nélkül csak szűkölködöl, nékem lesz gondom. Csak nem hálsz itt az utczán?!" Bírák 19,18,20
A történet egy Lévitáról szól, aki hazafele igyekezett az ágyasával. Nem akart olyan városba betérni, ahol nem voltak izraeliták. Olyan helyre ment, ahol voltak és érdekes módon, nem akadt egy olyan izraelita sem, aki befogadta volna őket éjszakára, pedig nem volt szokás a jövevényt kint hagyni az utcán. Az az idős férfi, vén ember, aki végül szeretettel befogadta őket a házába, nem volt zsidó. Viszont szíve, az volt és volt Benne együttérzés is. Sokszor a segítség nem onnan jön, ahonnan várnánk, ahonnan természetes lenne, hogy jöjjön. Sokszor az elgondolásainkban bízunk vagy emberekbe vetjük a reménységünket. Még akkor sem szabad az emberekbe vetnünk a reménységünket, ha azok az emberek élő hitű keresztény emberek. Nincs ember hiba és bűn nélkül. A hívő ember, ha meglátja a bűneit, akkor harcol ellenük és mindent megtesz annak érdekében, hogy kikerülje a bűnöket, de nem mindig veszi őket észre vagy ha igen, akkor nem biztos, hogy rögtön.
Az egyedüli Valaki, Akibe a bizalmunkat helyezhetjük és Aki mindig résen van és Aki mindig tudja, hogy mire van szükségünk, az az Úr Jézus. Ha Benne bízunk, akkor nem fogunk csalódni. Az, hogy Ő kit és mikor rendel mellénk segítségül, az az Ő dolga. Ő pontosan tudja, hogy Ki által mit tud kimunkálni bennünk. Ne válogassunk a segítségben, hanem fogadjuk azt szívesen és örömmel és hálával az Úrtól és ami rajtunk áll, azt mi is tegyük meg! Ha Isten ad alkalmat a segítségnyújtásra, akkor ragadjuk azt meg! Csak mindig vizsgáljuk meg, hogy mi van Tőle és mi nem. Ha nyitott a szívünk Felé, akkor nem fogunk csapdákba esni. Áldott legyen az Úr neve, mindörökké! Ámen