Úgy, ahogy Isten megmondta, megmutatta az Ő népének, az Izráelnek, hogy mit hogyan csináljanak, mi az, ami tetszik az Úrnak és mi az, ami nem, mi az, ami tiszta és mi az, ami nem, ugyanúgy megteszi most is.
A Bibliában minden benne van, amire szükségünk van. Nincs olyan kérdés, probléma, amit az Isten ne tudna megválaszolni, megoldani. Ha valaki szereti az Urat és kinyitotta a szívét a Szent Lélek előtt, annak az Úr az Ő Igéje és Szent Lelke által mindent elmagyaráz, amire csak szüksége van. Természetesen nem minden válasz és megoldás jön azonnal. Van, amikor éveket is várni kell, de addig is formál az Úr, alázatra, engedelmességre. Van, amikor azért nem értjük a választ, a tanácsot, mert a szívünk saját kívánságokkal, elképzelésekkel van tele. Van, amikor az idő még nem jött el a megoldásra és várni kell különböző dolgok megtörténésére. Utólag mindig kiderül, hogy az, hogy ha a válasz, a megoldás késett, az szükséges volt, mert ki kellett várni azt, hogy a "darabok" egésszé álljanak össze.
Az is lehet, hogy azért nem látjuk, hogy mi a jó és mi a rossz, mert valamivel megbántottuk az Istennek a Szent Lelkét. Erre is van megoldás. Őszinte bűnbánat, bűnvallás, bűnelhagyás. Ha helyre kerülnek a dolgok, akkor a megoldás is meglesz. Jó az Úr, szereti az Övéit és nem akarja őket a sötétségben hagyni. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen