7. És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól.
8. És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr. " 2 Móz 6,6-8
Istennek nagyon fontos volt és most is nagyon fontos, hogy az Ő szolgái elmondják a népnek, az embereknek, hogy Ő van. Ő nem csak volt vagy lesz majd valamikor, hanem Ő VAN és van hatalma arra, hogy megszabadítson mindenkit a "szolgaság házából", az ördög rabságából. Mindenkit hívogat, aki látja, érzi a lelkében, hogy meg van terhelve a bűnöktől, a testi kívánságoktól és szabadulni szeretne. Akiben őszinte a vágy a szabadulás után, azt az Úr meg tudja szabadítani.
Amíg az ember csak panaszkodik, de úgy igazán nem gyűlöli meg a bűneit, addig nem fogja átélni a szabadítást.
Olyan csodálatos az, hogy amit az Úr mond magáról: "..ÉN VAGYOK AZ ÚR...", az igaz, teljes mértékeben. Igen, valóban Ő az Úr mindenek felett, minden hatalom az Övé és nincs semmi, ami az Ő tudta és akarata nélkül történne. Teljesen rábízhatja magát mindenki, aki szereti Őt és követni akarja. Igen, Ő meghallgatja a kiáltásunkat és kihoz a nehézségekből. Megmutatja a kiutat és ad erőt hozzá, hogy meg is cselekedjük azt, amire rámutatott.
Ő ha valamit megmond, azt meg is cselekszi.
Ő nem olyan , mint mi emberek, akik képesek vagyunk összeígérni kígyót-békát, aztán amikor oda kerül a sor, hogy teljesítsük is, akkor csak jön a hümmögés és a nyögés. Tisztelet a kivételnek!
Isten nem ilyen, az Ő szava igaz és minden ígérete beteljesedik. Sokszor máshogy és nem akkor, mint ahogy azt gondolnánk, de az biztos, hogy beteljesedik és nagy meglepetésünkre addigra bennünket is átformál, hogy el tudjuk fogadni hálával és örömmel a szívünkben. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen