44. Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, a honnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt.
45. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is. " Máté 12, 43-45
Van egy rövid színdarab, amely egy emberi lélekről szól, amely az Ő szívének a trónján ül. Jön a Sátán és nagyon könnyen ráveszi az emberi lelket a bűn követésére, mivel az ember gyönyörködik a bűnben.
Az emberi lélek észre sem veszi, hogy közben a Sátán teljesen összekötözte és már mozdulni sem bír. Segítségért kiált az Úr Jézushoz. Ő el is jön és levágja a kötelékeket róla, de az emberi lélek nem akarja átadni a trónját az Úr Jézusnak. Úgy gondolja, hogy majd az Úr Jézus ott fog kuksolni a lábainál és lesni fogja minden kívánságát. Hát ez így nem működik, ezért Jézus elhagyja a helyszínt. A Sátán visszajön és azt látja, hogy az emberi lélek szépen megtisztulva ott pöffeszkedik a trónján. Vesz maga mellé újabb démonokat és visszatérnek és még jobban megkötözik azt a lelket, mint azelőtt volt.
Most már az emberi lélek sírva és megalázkodva kéri az Urat, hogy ne csak a bűneit vegye el, hanem az életének a trónját is foglalja el és az akarata felett is Ő legyen az Úr. Az Úr Jézus ezt megteszi és elfoglalja a jogos helyét az emberlélek trónján. Itt aztán már jöhetnek a démonseregek és persze vissza is fordulhatnak, mert az Úr Jézus felett nem győzhetnek.
Ezek a fenti Igék is ezt fejezik ki. Napjainkban egyre több a démonikusan megterhelt lélek, akiknek szükségük van szabadulniuk a démonaiktól. Nagyon fontos, hogy amikor valakiből az Úr Jézus Krisztus Nevében ki vannak űzve a démonok, hogy az az illető azonnal be is fogadja az Úr Jézust, mint az Ő személyes Megváltóját és adja át Neki a szíve trónját. Ha ez nem történik meg, akkor visszajönnek a démonok és mivel a szívben nem az Urat találják, akkor újra lakozást vesznek abban az emberben és az utóbbi állapota rosszabb lesz, mint az előző volt. Nem lehet megszabadulni a démonoktól "gazdacsere" nélkül.
Az Úr tud szabadításokat adni és meg is tud őrizni, csak szót kell Neki fogadni. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen