50. Az Úr rendelése szerint adák néki azt a várost, a melyet kért vala: Timnath-Szeráhot az Efraim hegyén, és megépíté azt a várost, és abban lakozék. " Józsué 19,49-50
Józsué, aki az Úr vezetésével, segítségével, győzelmesen az ígéret földjére vezette az Izráel népét, Ő volt az, Aki utoljára kapott örökséget, utoljára kapott földet.
Mert az a megszokott, hogy a vezér, a király kap először és utána jöhetnek a többiek. Itt nem ez történt, Isten népénél máshogy van ez. Egy Isten szerinti vezetőnek nem a saját jóléte a fontos, hanem az, hogy akiket az Úr rábízott, jó helyen legyenek, biztonságban legyenek, mindenük meglegyen, amire csak szükségük van és csak utána jöhet Ő és az Ő igényei.
Józsué egy Isten szíve szerinti vezető volt.
ÉS, nem bánta, hogy Ő az utolsó, aki kap. Megérte várni, megérte kivárni,
mert azt a földet kapta, amelyre vágyott és amelyet Ő maga választott.
Nem baj, ha valamiben mi vagyunk az utolsók. Lehet, hogy éppen ezért jut majd nekünk a legjobb és sok utolsókból lesznek az elsők. Nem kell elsietni a dolgokat, nem szabad kapkodni és kétségbeesésből cselekedni, mert az mindig csak ideig-óráig jó, utána meg csak jajgat az ember.
Nem baj, ha valamire várni kell és körülöttünk már mindenki megkapta a maga jussát. Ne elvenni akarjuk magunknak azt, amire vágyunk, hanem ajándékba akarjuk azt kapni az Úrtól. Ha Tőle van, úgyis megadja, de előtte megáldja azt, bennünket pedig felkészít arra, hogy hálás szívvel tudjuk azt elfogadni. Az Úr adja meg, hogy a várakozás idejében se csüggedjünk, hanem gyönyörködjünk az ÚRban és keressük az akaratát, mert Ő soha nem hagyja az Övéit unatkozni. Boldog, aki tud megadással várni az Úrra. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen