7. Ezért megerőtlenülnek minden kezek, és elolvad minden embernek szíve;" Ésaiás 13,6-7
Az Úr Jézus visszajövetelével igazán nagyon kevesen számolnak. Még a hívő keresztények is úgy vannak vele, hogy inkább később jöjjön, mint hamarabb. Vannak, akik magukat féltik és vannak, akik mások miatt (a szeretteik, ismerőseik miatt) aggódnak, hogy velük mi lesz, ha ez a nap készületlenül éri őket?
Természetes dolog az, hogy mindenki az áldásokat várja és ítéletre inkább gondolni sem szeret. Senki nem szereti azt, ha a bűneinek következményei vannak.
Egy napon mindenkinek meg kell jelennie az Isten előtt. Aki nem az Úré, annak bizony van oka arra, hogy féljen és rettegjen. DE, az Úr Jézusban hívők is rettegni fognak az isten színe előtt. Ő annyira tiszta és szent, hogy aki meglátja Őt, az semmi mást nem fog tudni tenni, csak azt, hogy reszketve, le fog Előtte rogyni, akár egy halott. Ha az Úr Jézus nem lenne ott és nem mondaná, hogy: "ezért az emberért én meghaltam a kereszten és név szerint ismerem őt", akkor nem lenne semmilyen megoldás az életünkre és semmiképpen sem jutnánk be a Mennyek országába.
Senki sem szeretne a pokolba kerülni. Dicsőség az Úrnak, hogy a pokol elkerülhető. Van megoldás. Az Úr Jézushoz kell jönni és Nála, Vele is kell maradni! Ez nem parancs, hanem kiváltság, hiszen aki csak egy keveset is megtapasztal az Úrból, az már nem is tud és nem is akar Nélküle élni. Nem is kell. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen