Jerikó lakosainak megadatott a lehetőség, hogy megadják magukat. A válaszuk egy nagy NEM volt. Tudták Ők nagyon jól, hogy az élő Isten Izráel népével van és nincs ember, nincs nép, aki megállhatna előttük. DE, büszkék voltak (és az isteneiket sem akarták eldobni). Úgy gondolták, hogy talán mégis le fogják tudni győzni őket. A büszkeségük nem engedte, hogy megadják magukat. Aztán eljött az a pont, ahonnan már nem volt lehetőség a változtatásra. Amikor már úgy elzárkóztak, hogy már mozdulni sem tudtak.
Jerikó olyan, mint az emberi lélek. Minden embernek megadatik a választás lehetősége. Van, akinek többször is, van, akinek talán csak egyszer, de az Úr mindenkinek felajánlja azt, hogy megadhatja magát Neki és ezzel életben maradhat. Nem testileg, hiszen, mindenkinek meg kell halnia itt a Földön, hanem lelkileg. Aki IGEN-t mond az Úrnak, az örök életben marad. Ez mindennél fontosabb.
Ha valaki a többszöri szeretetteljes hívásra vagy akár a feddésekre is NEM-el válaszol, akkor ott is eljöhet az a pont, amikor bezárul az ajtó és a lélek már nem tud az Úr előtt megalázkodni. Kemény dolog ez, de így van. Nem szabad játszadozni a kegyelemmel.
Aki NEM-t mond az Úrnak, annak tudatosítania kell, hogy ezzel az ördögnek mondott IGEN-t. Nála pedig nincs irgalom, sem szeretet, csak lassú, de biztos, örök halál. Krisztus az Élet. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen