4. (Az égyiptombeliek pedig temetik vala azokat a kiket megölt vala az Úr ő közöttök, minden elsőszülöttjöket; az isteneiken is ítéletet tartott vala az Úr.)....
6. És elindulának Szukkótból, és tábort ütének Ethámban, a mely van a pusztának szélén." 4.Móz.33,3b-6
Izráel sorsa nagyon kemény volt Egyiptomnak a földjén. Szolgák voltak ők, akik kiszolgálták az ő földi uraikat és akik ezért sem elismerést, sem szeretetet nem kaptak. Ha meghalt valaki közülük, az nem számított az egyiptomiaknak. Az Istennek viszont igenis számított, még akkor is, ha nagyon sokáig tartott, míg a szabadulás eljött, hatalommal.
Örvendve jött ki az Izráel a szolgaság földjéről. Aztán hirtelen a puszta szélén találták magukat. Ahol voltak, oda már nem mehettek vissza, ahova mentek, azt pedig még nem ismerték. Minden új volt, de nem voltak egyedül. Az Isten ott volt velük és nem is akárhogyan.
A helyzet ma is ugyanaz. Mi is sokszor találjuk magunkat olyan helyzetben, ahonnét szabadulni szeretnénk. Az Úr kiszabadít, megszabadit, mi örülünk, aztán hirtelen valahogy nem tudjuk, hogy hogyan tovább, mintha valami pusztában lennénk. DE, az Úr velünk van és megtanít arra, hogy az új helyzetben Vele tudjunk járni, hogy tudjuk érteni a Szavát, hogy bízzunk Benne. Nem baj, ha ideig-óráig egyedül maradunk, emberi társaság, segítség nélkül. Az Úr jelenléte elég és aztán majd az emberek is megérkeznek. Nem kell kapkodni!
Ami az egyiknek szabadulás, az a másiknak fájdalom és veszteség. Aki az Urat választja, az megszabadul, aki Neki ellenáll, az marad a reménytelenségben, halálban. Boldog ember az, aki az Úrral jár. Áldott legyen az Úr Neve, mindörökké! Ámen